Márki-Zay 5 milliót ajánlott annak, aki bizonyítja azokat a „hazug állításokat”, amelyeket a kormányoldal terjeszt róla
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje öt kijelentést sorolt fel, mindegyik bizonyításáért egy-egymillió forintot ígért.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje öt kijelentést sorolt fel, mindegyik bizonyításáért egy-egymillió forintot ígért.
Izgalmas lesz a programkidolgozás és a listaállítás.
A családügyi miniszter az ATV-ben beszélt a járványügyi lépésekről, az Európai Bizottságról és a közösségi élet újraindításáról. Ma még nem született, de a hét végéig születhet döntés a harmadik oltásról.
A szombati írásával nagy felháborodást keltő múzeumigazgató elment volna a tévébe, de nem engedték neki.
A cég vezérigazgatója szerint így könnyebben tudnak az alkalmazottakkal beszélni arról, hogy a válsághelyzetben csökkeni fog a fizetésük.
A politikus szerint most egy az egy ellen lehet indulni a Fidesz ellen.
Azzal sem tudott egyetérteni, hogy az LMP nem szavazta meg a Sargentini-jelentést az EP-ben. Schiffer pedig azt mondta, nem tér vissza, bár Szabó szerint ez komolyan felmerült.
A demonstrációt Karácsony Gergely és Tóth Bertalan hívja össze. A DK is csatlakozhat.
A 24.hu nézte meg, mi történt a televízió július végi hatalomátvétele óta.
Vujity Tvrtko sajátos módon próbálja emlékezetessé tenni szerdai debütálását az Egyenes beszédben: meghívta vendégnek Ambrus Attilát, akivel egyszer már – számára nem éppen előnyös végeredménnyel – összeakaszkodtak az ATV képernyőjén.
De csak a nyári időszakban és csak szerdánként. Vezette már a műsort, akkor pozitív visszajelzéseket kapott. Most újra nekiveselkedik.
Még mindig megvan az esély arra, hogy a Jobbik a báránybőrbe bújt farkas, ezért ne kérjék még a választóik sem, hogy velük is fogjanak össze - mondta Gyurcsány Ferenc az Egyenes beszéd hétfő esti adásában. Az LMP viszont már nem zárkózik el a DK-val való együttműködéstől szerinte, mint korábban, így érdemes az eddigi informális, kávézós tapogatózásoknál tovább lépni.
Nem teszi közzé az ATV a keddi esti Egyenes beszédből azt a részt, amelyben Nagy Bandó András volt a műsor vendége.
A zuglói polgármester és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt mondta, vissza kell térni ahhoz az elképzeléshez, hogy az összes ellenzéki pártnak össze kell fognia. Az Együtt máris nemet mondott a teljes összefogásra.
Értelmes, fajsúlyos érvelés helyett közbekiabálások halmazát produkálta csütörtök este az ATV-ben Németh Szilárd és Molnár Zsolt.
Hosszan nyilatkozott Demcsák Zsuzsa a Rádió1-nek az ATV-től való távozása után, egyebek mellett arról, vannak-e alkoholproblémái.
A Bige Holding tulajdonosa szerint az ellenzéki miniszterelnök-jelölt néhány millió forintot kapott.
Az ATV műsorvezetője szerint a miniszterelnök fociról bármikor boldogan nyilatkozik, az ellenzékkel vagy az ellenzéki választókkal viszont Orbán Viktornak nem kell szóba állnia ahhoz, hogy a Fidesz kommunikációs stratégiája legyen.
A pártkérdéseket módszeresen kerülte Karácsony Gergely az Atv péntek esti műsorában, szerinte párthatározatokkal nem lehet felülírni az ő támogatását.
Gyurcsány Ferencet nem zavarja, hogy ő az egyik legnépszerűtlenebb ellenzéki pártvezető – Vona Gábor mellett – a kormányközeli Nézőpont szerint. Ezt ugyanis azzal magyarázta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy ő van legtávolabb a Fidesztől, és ez ennek egyenes következménye.